Másnap minden szünetet velem töltött iskolában. Nem mondom, hogy rossz volt. Dejavu érzésem támadt, előjöttek a régi érzések. Szerencsére megálljt tudtam parancsolni, annál is inkább, mert ismerős lépteket hallottam. Ő szaladt fel a lépcsőn. A volt barátom ezzel tényleg ráébredt arra, hogy nem láncolhat magához. A kedvesem azt közölte velem, hogy élete nagy lehetőségét szalasztaná el, ha most itt maradna. Ezért elköszön.

            Mennyi időt kell kibírnom nélküle? Egy nap? Kettő? Egy hét, egy hónap? Mennyi? Csupán csak egy év, várjam meg. Elhomályosodott minden, a könnyeimtől nem láttam semmit. „Naaa…” Megölelt, és amikor engedni akart, én csak azért is tovább szorítottam. „Mennem kell. Várj meg. Minden rendben lesz. Te tanulj, én megvalósítom az álmaimat. Vissza jövök, ne aggódj. Fogunk levelezni, és ha úgy adódik, telefonálni is fogok. Nagyon fogsz hiányozni, de ezt most ki kell bírnunk. Mind kettőnk érdekében.” Ájulás kerülgetett. Akkor lehettem félájult, amikor megfogta az arcomat, és az ajkaimon puha párnácskákat éreztem. Egy utolsó mosoly, és elment.

            Úgy tettem, ahogyan azt mondta. Vártam rá, tanultam, itthon érvényesültem. Alig telt el hét a nélkül, hogy ne kaptam volna tőle levelet. Ha nem is tudtunk mindig beszélni, de intenzíven leveleztünk. Így tudtunk egymásról mindig mindent. Rettenetesen hiányzott. Amikor vele lehettem volna, inkább aludtam vagy gitároztam. Verseket, dalokat írtam hozzá. Ezzel is felejtetve a hiányát. Amikor aludtam, szinte mindig vele álmodtam. Amikor írtam, éreztem, hogy velem van. Az egyik nyári, pénteki estén azonban találkoztam valakivel, aki nagyon emlékeztetett rá.

            Ő úgy bánt velem, ahogyan a szerelmem is tette. Becézgetett, az ölébe ültetett, babázott velem. Szeretett. Sokszor sütiztünk, sétáltunk. Ettől többet nem terveztem vele soha. Bár nagyon jól esett a kedvessége, tetszett a hasonlóságuk, nem engedtem a csábításnak. Hideg, kék szemei voltak, de úgy tudott rám nézni, hogy rögtön melegem lett. Utólag kiderült, azóta se nézett úgy senkire. Egy ilyen nézése alkalmával, mintha újra lejátszódott volna a búcsúzás, az arcomat tartotta a kezében, és párnácskák értek ajkaimhoz. A hatás teljesen ugyanaz volt. De mégsem az a férfi volt, akibe én annyira beleszerettem. Ekkor mondtam el, hogy mi a helyzet a magánéletem ezen részével. Sok mindent tudott rólam, de ezt nem. A nyár elröppent. Rengeteg jó dologban volt részem, szórakoztam, cigarettáztam. Otthon levendulákat ültettem a kertbe. Imádom az illatát. Egyik délelőtt azonban a nyugodtságból félelem lett. Vagy inkább izgalom. Nem tudom leírni az érzést.

            Jött a postát, átvettem a leveleket. Köztük az édesem levelét is. Végtelenül örültem, hogy még mindig gondol rám, és kíváncsian vártam a levél tartalmát. Az olvasottak nem tetszettek. Tovább kell maradnia, de csak pár hónappal. A karrierje miatt. Elhúzódott minden, nem hitte volna, hogy ilyen hamar sikeres lesz. Egy biztos: Nem utazhat vissza az elköszönése évfordulóján. Szörnyen mérges lettem.

            Le kellett higgadnom ahhoz, hogy megtudjam neki írni, mennyit szenvedek nélküle. Karrier ide, vagy oda, itthon a kisbabája várja, aki nem tudja őt nélkülözni. Arra kértem, siessen haza, minél előbb legyen itthon. Legyen velem, legyünk együtt. Reggelizzünk az ágyban, bámuljunk ki az ablakon és beszélgessünk mentolszínű ruhákról. Mesébe illő dolgok történtek ezután.

            Hónapokig nem kaptam választ a levelemre. Kezdtem pánikba esni. Mi van, ha azt hiszi, akadályozni szeretném őt csak azért, hogy velem legyen? Mi van, ha ennyire megbántottam? És ha valaki mással törődik? Borzalmas volt belegondolni. A tanév is elkezdődött már, amikor leszállva a buszról valaki nagyon is ismerős személy állt háttal. Nagyon jól tudtam, hogy ő az. Semmihez sem fogható az ilyen. Pillangók röpködnek ide-oda, és jól tudod, nem tévedhetsz. Én sem tévedtem. Megkopogtattam a vállát biztos, ami biztos alapon. Úgy fordult meg, mint amikor megmutattam, hogy áll rajtam a ruha. Az arca ki volt pirosodva, a szemei mintha azóta még szebbek lennének! Gyönyörűbb volt, mint az előtt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.