„Próbáld fel, látni szeretnélek benne.” Rohantam ki a fürdőbe és felkapta azt a gyönyörűséget. Bámult ki az ablakon, mint a múltkor, észre se vette, hogy nyílt az ajtó. Megérintettem a vállát, és amikor megfordult, tőle szokatlan tekintettel nézett rám. Melegen, kedvesen, mint addig még soha. Aztán végre megszólalt: Hm, csinos vagy! Nagyon mosolyoghattam, mert elkezdett kuncogni. Felém nyújtotta a kezét: Elmegyünk sétálni? Bólintottam, és kéz a kézben sétálgattunk. Amikor váratlanul megjelent az anyukám.

            Nem veszekedett, nem kezdett el ordibálni az utca közepén. Hagyta, hogy azzal legyek, akit szeretek. Feltételezem, azért, mert látta, mennyire boldog vagyok mellette. Biztonságban, jó kezek között. Köszöntünk, érdeklődött, hogy mikor érek haza, és egy utolsó mondat: Otthon beszélünk. Nem fenyegetően, nem rosszallóan. Nem is féltem haza menni. Ellenben, a magabiztos férfiből mellettem hirtelen zavart fiúcska lett. Siettünk is haza. Azt mondta, most inkább menjek, a ruha maradjon, csak menjek már. Puszit nyomott az arcomra, és már ott sem volt.

            „Hali!” Anya furcsán nézett rám. Nem tudta hova tenni az előző látványt. Éreztem, most játszódik le benne minden, ami az elmúlt néhány hónapban történt. Csinált nekem szendvicset, evés közben kezdett faggatni.

-         Mióta tart?

-         Alig pár hónapja. Miután szakítottunk.

-         Szereted?

-         Nagyon.

-         Ő is téged?

-         Nem tudom. Úgy érzem, hogy igen. De tőle kellene inkább megkérdezni.

-         Nem örülök neki. De nem is foglak tiltani tőle. Mióta vele vagy, mert ezek szerint vele voltál az utóbbi időben, sokkal boldogabb vagy. Jó irányba változtál. És ha ehhez ez kell, akkor legyen. Nagyon vigyázz magadra! Ügye érted?

-         Persze, ne aggódj.

Mosoly és ölelés. Anyukámra ez valahogyan nem vall, de nem foglalkoztam vele. Örültem, hogy nem szidott le, és hogy a ruhát se kérte rajtam számon. Este, lefekvéskor bejött hozzám még egy utolsó konzultációra.

-         Szép ruha, és jól is áll, de vissza kell neki adnod. Tőle kaptad, nem?

-         De. Ő vette nekem. Annak jeléül, hogy mennyire szeret.

-         Érdekes. De nem volt illendő elfogadnod tőle.

-         Anya…

-         Jó, jó. Elintézitek egymás között. Apa tud róla?

-         Nem. De ne is mondj neki semmit, rendben?

-         Nem ígérek semmit.

Ezzel kiment. Én vártam a holnapot. Még mindig nem tudtam, hogy mi fog jönni. Nem tudtam, hogy minek nevezzem a jelenlegi kapcsolatomat.

            Vasárnap reggel volt, a telefonom csörgése keltett. Ő volt az. „Ma nem leszek itthon egész nap. Otthon minden jól ment?” Foglalkozik velem, érdeklődik. Ennek már jelentenie kell valamit. „Persze. Nincs semmi baj.” Csacsogtunk még egy kicsit, semmitmondó dolgokról. De mennie kellett. „Most tegyük le, nem marad pénzem. Légy jó. Szeretlek.” Egy hang se jött ki a torkomon. Mire megtudtam volna szólalni, már le is rakta. Most mondta az először, hogy szeret. Átéléssel. Boldogság volt minden perce a napomnak. Ez csak addig tartott, míg nem jelentkezett a volt barátom.

            Találkozni szeretett volna velem, mert őrülten hiányzok neki. De hát minden nap találkozunk, mire ez a felhajtás? A szívem győzött, találkoztam vele. Mintha évek óta nem találkoztunk volna. Magához szorított, még csókot is próbált adni. Én nem engedtem, csak egy embernek engedem az ilyesmit. A kezemet akarta fogni, de én csak belékaroltam, mint akik jóban vannak. Tudtam, hogy nem egy baráti találkozóról van szó. Vártam, hogy végre bele kezdjen, miért is van itt. Jól telt a délután, de a találka végén ütött a kérdés: Nem kezdhetnénk újra? Úgy tekintettem a most tőlem távol lévő férfire, mint a páromra. A válasz természetesen nem volt. „Miért nem? Van valakid?” Ekkor elmondtam, hogy igen, néhány hónapja azzal vagyok, akit a legjobban szeretek, ne haragudjon. Ennyivel nem érte be.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.